Római mitológia

 > Vissza < 

A rómaiak vallása sajátságos keveréke őseredeti benszülött (latin-szabin) képzeteknek és idegen (etruszk, görög és keleti) befolyásoknak. Egyetlen ókori nép sem tanusított akkora türelmet az idegen vallások iránt, egy sem fogadta be őket olyan készségesen, mint a római. Ezen kölcsön vett, sőt mondhatni kölcsön kért mítoszok és szertasrtások annyira átalakították és módosították az alapul tekinthető ősvallást, hogy a Római mitólogia történetét legalkalmasabban a következő négy korszakra oszthatjuk fel:

  1. a latin-szabin korszak (a legrégibb időtől egészen a történeti királyokig);

  2. az etruszk-görög befolyás kora (a köztársaság első idejétől a második pún háboruig);

  3. a görög és római vallás összeolvadásának kora (a második pún háborutól a császárság megalakulásáig);

  4. a szinkretizmus kora (egyiptomi, babiloni, kisázsiai és persa mitikus képzetek befogadása).


A latin-szabin korszakban, melynek tudományos megállapítása a mítosztudomány legnehezebb feladatai közé tartozik, mint a Római mitólogia alapvonása a pandaimonizmus lép elénk. Politeizmus ez is, de lényegesen különböző a görög vallástól. A római mindenben, akár az élő, akár az élettelen természethez tartozott légyen az, isteni erőt, isteni szellemet (numen) keresett és talált. Nemcsak erdőn és mezőn, hegyen és völgyön, tavak és patakok partján érezte a numen hatását, megérezte azt saját személyében is és életének minden fontosabb ténye egy-egy ilyen védő szellem sugallata alatt történt. Minden római embernek volt egy őrző szelleme (geniusz), aki megszemélyesítve mindig férfi, nőnemü alakját Juno pótolja. Halál esetén a géniusz elhagyja a testet és tagjává lesz a Manes világának, néha rút alakban hazajáró lidérc (larvae). A geniuszokkal rokon szellemek voltak a laresek és penatesek, s ezt a szellemvilágot kiegészíti egész sereg, hol neves, hol névtelen alsóbb rendű istenség, kikhez különböző alkalommal imákkal és ráolvasásokkal (indigitamenta) fordultak. Ilyen istenségek: Ossipaga (aki az ember csontjait szilárdítja), Statilinus (aki a gyermeket talpra állítja), Fabulinus (aki beszélni tanítja), Jugatinus és Libitina vagy Naenia (amaz a házasság, emezek a halál istenei), Rubigus és Rubigo (elűzik a vetésről a rozsdát). Felsőbb istenségekről a hagyomány e korban nem emlékezik, a vallás lényege az imádság és áldozat, valóságos megalkuvás a felsőbb lényekkel, kiket a római járandóságuk lelkiismeretes kiszolgáltatásával (religio) igyekszik magának biztosítani. Az imádságok és áldozatok rendszere papi rendet is fejlesztett, s ezt a római hagyomány Numa Pompiliusnak tulajdonította, ki állítólag a szabin istentiszteletet honosította meg Rómában. Ez az istentisztelet még nem ismeri a képeket, sőt a templomot sem (maga e szó is eredetileg szent helyet jelent, csak később ilyen helyre emelt épületet). A papi rendnek feje lőn a rex sacrificulus, rangban legközelebb állanak hozzá a flamenek és a pontifex maximus, ki a pontifexek testületének (collegium) főnöke. Mig az eddig felsoroltaknak feladata az áldozatok bemutatása, addig az istenség akaratának magyarázata az augurok hivatása. Voltak még egyes istenségek tiszteletére hivatott szűkebb körű papi testületek (fratres Arvales, Luperei, Salii), melyek meghatározott napokon szerepeltek. Egyben valamennyi szertartás megegyezett, jelesül a formák szigorú megtartásában. Egyetlen formahiba elég volt, hogy a vallásos cselekvényt érvénytelenné tegye, amin aztán vagy a teljes ismétlés (instauratio sacrorum), vagy a kiengesztelés (piaculum) segíthetett. A jósló papok intézménye átmenetet jelez a Római mitólogia második (etruszk-görög) korszakához. Ez a hagyomány szerint a Tartquiniusok napjaival kezdődik és egyik fontos mozzanata a kymei Sibylla könyveinek megvásárlása. Régészetileg kétségen kívül helyezett dolog az etruszk templomépítés és agyagszobrászat meghonosodása Rómában. Így épül Jupiter temploma és szobra a kapitoliumon, míg a kymei Sibylla tiszteletével egyszerre terjed Apollo (eredetileg népetimologiai néven Aperta) tisztelete is. Róma egyre több és több görög istenséget fogad be és a második pún háboruval beköszönt a görög és római kultusz összeolvadása. Ott találjuk Demeter, Dionysos (Bacchus) és Persephone tiszteletét, majd Asklepios, sőt a Magna Mater Idaca (Kybele) oltárain is kigyúladnak a lángok. A görögség irodalmi és tudományos győzelmével egyszerre kapcsolták össze Róma alapítását az epikus ciklussal és hozták bele a régi lélekvilágba a görögök antropomorfizmusát (az istenségnek ember képében való személyesítése). Így áll elő a Római mitólogia istenalakjainak rendszere, mely a szinkretizmus korában aránylag kevés változáson megy át, legfeljebb tágul és új elemekkel szaporodik. Az istenségek sorát Janus kezdi meg, maga is a kezdetnek és befejezésnek védőszelleme lévén. Majd a három kapitoliumi istenség következik (Jupiter, Juno és Minerva), melyek az égboltozatnak és verőfényes égnek istenségei. Jupiter alakjával a következő kisebb istenek állanak rokonságban (legalább a kapitoliumi szentélyben ők is helyet kaptak): Terminus, Fides (populi Romani), Juventas és Vejovis. Ugyancsak fényistenségek voltak Sol (a Nap) és Luna (a Hold), amaz később Apollóval, emez Dianával olvadt össze. A fényistenségek harmadik csoportját alkotják azok, amelyek a földi és égi tűzzel függnek össze. E csoportban két fő alak (Volcanus és Vesta) körül forog minden. Amannak hímnemű mellékalakja Mulciber (az istenek kovácsmestere), nőnemü rokona Stasta Mater (aki megállítja az utcákon elharapózó tüzvészt), felesége Maja Volcani (a mezei termést érlelő égi tűz képviselője). Az eredetileg pásztorokból és földművesekből álló Róma népének vallásában jelentékeny szerep jutott a tavasz és mezei termés istenségeinek. Ilyenek: a) Mars és quirinus. Ez a régibb Mars, jellemző melléknevén Mars Silvanus, kinek neje Venus (mindvégig eltérően a görög felfogástól, Aphrodite), mások szerint Nerio Martis, akitől Anna Perenna csellel elszerette. Mars, Nerio és Anna a lepergő folyó év fordulójának istenségei. Később Mars Silvanusból a harcias Mars Gradivus lett, de még akkor is megünnepelték mezei ünnepeit és a Rómába olvadó itáliai népek (szamnitok, hirpinek és picentek) nagyra voltak vele, hogy új telepeikre Mars szent állatai vezették őket, nevezetesen az ökör (bos, innen Bovianum város), a farkas (szabinul hirpus, róla Hirpini) és harkály (pieus, róla Picentes). Picus különben külön istenség, neje Pomona. Pales (Palilia) és Consus, Faunus és Fauna (Bona Dea), Silvanus, Dea Dia. Megannyi erdei és mezei istenség. Pales a pásztorokat veszi pártfogásába, Consus az igás állatok pihenőjében leli örömét; Faunus és Fauna a termékenység áldását adják embernek, állatnak egyaránt. Faunus egyébként Inuus néven a nyájak szaporodása felett őrködik, mint Lupercus távol tartja a ragadozó állatokat. Fauna Bona Dea néven a családi áldás védő asszonya, Majesta v. Maja néven a csírázás nemtője. A vidéken Faunus háttérbe szorul Silvanus előtt. Az aratás sikerét Dia Diától várták, aki az Arvales fratres szertartásaiban Ceres szerepét játsza és a mezei istenségek sorában épp úgy külön áll, mint Janus a fényistenségek közt. Saturnus és Ops, Ceres, Liber és Libera. Saturnusnak, akit kesőbb a görög Kronosszal kevertek össze, igazi szerepét a Stercutius (trágyaisten) mellékneve mutatja, holott Ops maga a dúsan adó anyaföld Fellus Mater néven Ceresnek egyik rokona). Ceres alakját korán elnyomta a görög Demeter, de eredeti hivatását elárulja az Annona alakja, mely a császárok korabeli pénzeken Ceresszel együtt fordul elő. Annona a tengerentúli termés istennője, a középitáliai Feronia a belföldi mezei áldásé. Libet és Libera, a gondűző bortermés védői, korán összeforrtak Dionysos és Persephone alakjával. Venus és Flora, Vertumnus és Pomona. Vénus tavaszi istenségből válik egyrészt a harc és győzelem, másrészt a szerelem istenasszonyává. Első minőségében rokona Flora, nemkülönben Pomona, kivel Vertumnust, az évforduló istenét párosította a hagyomány. Venus és Aphrodite egybeforrván, maguk után vonták környezetöket: Erost (lat. Cupido, Amor), Peithót (lat. Suada, Suadela), kikhez az ősrégi Priapus csatlakozik. A vizi istenségek korántsem a tengerrel kezdődnek, mellyel a rómaiak aránylag későn ismerkednek meg, hanem folyókkal és forrásokkal. Ezeknek végső oka és keletkeztetője azonban nem (mint a görögöknél) Okeanos, hanem Janus. Ennek Juturnától származott fia Fons, kívüle még a Tiber folyó megszemélyesítését Tiberinust tisztelték, ősrégen úgy látszik emberáldozatokkal is (erre mutat a máj. 15-iki ünnep, mikor a pons subliciusról nádból és kákából font babákat dobtak a folyóba). Régi a nimfák, különösen Egeria tisztelete, nemkülönben a varázsló camenáké, akik egészen észrevétlenül olvadtak bele a múzsákba. A tenger istene Neptunus, mielőtt a görög Poseidonnal összekeverték, a hasznos nedvességnek, tán az esőnek istene volt, a görög mitologiában elfogadott kisérői közül Ino Leukothea az őslatin Mater Matutával, Palaimon (Malikertes) Portunusszal olvadtak össze, ellenben Amphitrite, a tritonok és mereidák mindvégig idegen alakok maradtak. A szellemekben és hazajáró lelkekben vetett hit természetes következménye az alvilági istenek csoportja. Közülük első a halálisten Ocus, kiről utóbb az egész alvilágot elnevezték. Közel áll hozzá Dis Pater Saturnus és Ops fia, a föld méhének ura és parancsolója. Felesége Proserpina (Libera). Külön istenség jutott a halotti csendnek: Dia Muta vagy Tacita, más néven Lala vagy Lara is. Az alvilág többi lakói a meghaltak lelkeiből (Manes) teltek ki, akiket a rút alakú, kalapáccsal törő-zúzó Charun (a görög Charon etruszk változata) bocsát be és akik haragjukban hazajárnak (Maniae). Az alvilági istenségek is szigorúak, pártfogásukat önfeláldozáshoz vagy éjjeli vezeklésekhez kötik, milyen a devotio és a Ludi Terenmtini (Dis Pater). A legrégibb időktől fogva mindvégig uralkodnak a personificatiók, melyek ismét háromfélék:
  1. Városok és tartományok személyesítései, nagyobbrészt női alakok, p. Dea Roma (Hadrianus óta Roma aeterna); tizenkét etruriai város a híres laterani talapzaton, tizennégy kisázsiai község a Tiberiusnak Puteoliban felállított hálaemléken; a két Pannonia.
  2. Foglalkozások, betegségek, szerencse és balsors megszemélyesítései. Ilyen első sorban Mercurius, mint a kereskedés megszemélyesítése (merx a. m. áru), Aesculapiusnak kisérői: a láz géniusza (Febris), az egészség (Salus), mely vagy az egész közönségé (Salus publica), vagy a császároké (Salus Augusta). A szerencse (Fortuna) és siker (Bonus Eventus) ősrégi személyesítések, de a későbbi kor még melléjök rendelte a megtestesült reményxt (Spes) és boldogságot (Felicitas). Ide sorolandó a Pannoniában nagy szerepü Nemezis.
  3. Erények és különféle emberi tulajdonok megszemélyesítései: Pavor és Pallor (félelem és sápadtság), az ősrégi Bellona kisérői, ezeket távol tartja a harcostól Virtus (az erény) és emezt viszont nyomon követi Honos (tisztesség). Alakot nyert továbbá az annyira ritka béke (Pax), a polgári egyetértés (Concordia), a feljebbvalók és alárendelteket összekötő kötelességtudás (Pietas), a méltányosság (Aequitas), a nők szűziessége (Pudicitia), az uralkodók kegyessége (Clementia). A nagy számú istenalak a szinkretizmus korában még megszaporodik az elfoglalt provinciák népeinek isteneivel. Seregestül tódulnak be az idegen istenalakok, a legnagyobb távolságból költöznek át a marsoló légiókkal (Dáciában megtaláljuk a pontusmelléki Glycon-kultuszt vegyest a kizikoszi Adrastea és a galatiai Tavianus tiszteletével). Nagyobb és általánosabb jelentőségre azonban a kelta eredetű Eponán kívül csak a következő keleti istenségek emelkedtek: Egyiptomból Isis és Serapis (megfelel a görög Osirisnak), Sziriából az emesai Napisten (dáciai feliratokon: deus Azizus bonus puer phosphorus), a heliopoliszi (Baalbek) és dolichei (Doluk) Jupiter (Dolichenus), az egykori Feniciából és Palesztinából Baál és vele rokon szirusz istenségek. De valamennyit felülmulta népszerüségben Mithras (Mitra) a persa napisten. Míg az egész Római mitológia elhomályosult és üres, tartalom nélkül való formává sülyedt, ennek a keleti istennek tisztelete kielégítette a népeket és előkészítette a kereszténységet, mellyel még akkor is versenyzett, mikor az már alant népszerű, felülről elismert vala.



^Lap tetejére^
 > Vissza <